A Baross Gábor Hitelprogram: a vállalkozásod igazi lendületet adó lehetősége

A Corrigia csapat segítségével az utad a sikerhez egyenes lehet.

I. A hitelprogram rövid bemutatása

Töredelmesen be kell vallanunk, hogy utána kellett olvasnunk… Kezdjük tehát egy kis történelmi gyorstalpalóval. Baross Gábor (1848-1892) felvidéki politikus, a dualizmus korának egyik jelentős személyisége, a „vasminiszter”. Ezt a nevet arról kapta, hogy a vasút fejlesztését tekintette egyik fő céljának. Számos jelentős fejlesztés kapcsolódik a nevéhez, élete főműve az al-Duna (Vaskapu) szabályozása, hajózhatóvá tétele volt. Nagyon fiatalon halt meg, 44 évesen, életrajzírója szerint: „Nem kicsinyes pártpolitikai, vagy önző célokért való küzdésben látta ő a képviselői kötelességek teljesítését, hanem abban a törekvésben, mely mindenben a nemzetnek akar hasznára válni.”  Nézzük tehát mit tartogat számunkra!

Rövid blog bejegyzésünkkel szeretnénk rávilágítani, hogy miért is érdemes felkeresni minket a hitelprogrammal kapcsolatosan.

II. Miért előnyös a vállalkozások számára?

A vállalkozás indítása nem egyszerű. De létezik egy hitelprogram, ami lehet, hogy pontosan a te szükségleteidre lett szabva. A Baross Gábor Hitelprogram nem csupán egy újabb hitellehetőség. Ez egy ugródeszka, amely segítségével vállalkozásod a következő szintre léphet. Az üzletben minden forint számít. A Baross Gábor Hitelprogram által nyújtott lehetőségek beruházási támogatásként működnek, melyek életet lehelnek a vállalkozásodba, és felgyorsítják a növekedést.

III. Hol lehet hozzáférni?

A program a kormányzati kommunikáció szerint 2023. februárjában indult. Lebonyolítását az EXIMBANK nyerte meg. Mielőtt azonban elindulnánk benyújtani kérelmünket az EXIM-hez érdemes tisztában lenni azzal, hogy hozzájuk közvetlenül csak 2 milliárd forintot meghaladó hiteligénnyel fordulhatnak a vállalkozások. A 2 milliárd alatti hiteligényekkel keresse fel szakértői csapatunkat. Kérjen tőlünk visszahívást és kollégáink állnak rendelkezésre! Vedd fel velünk a kapcsolatot!

IV. Kik tudják és milyen célra tudják igénybe venni?

A jelenleg publikus igénylési feltételek alapján az igénybe vevői kör igen szélesnek tűnik. Gyakorlatilag minden magyarországi székhellyel rendelkező meglévő vagy induló kis-, közepes és nagyvállalat, akik nem zárják ki magukat valamilyen köztartozással, KHR problémával vagy rendezetlen tőkehelyzettel nyújthatnak be hitelkérelmet. Az nyilvánvaló, hogy a költségvetési források szűkösek és nagy a kereslet a termékre. A főbb hitelcélok az alábbiak:

– ingatlanvásárlás (akár lakóingatlan is)

– ingatlan építés

– ingatlan felújítás

– gépek és egyéb berendezések vásárlása

És ha még mindig gondolkozol rajta: A hitelt euró alapon is igénybe lehet venni és akár 250M Ft-os beruházásról is álmodhatsz!

Amennyiben a részletekről szeretnél tájékozódni, ne habozz keresd a kollégáinkat!

V. Hogyan tudunk mi ebben segíteni?

Hogy is fogalmazzunk? A Corrigia olyan, mint egy kincses térkép a vállalkozói világ dzsungelében. A cél? A Baross Gábor Hitelprogram.

– Személyre szabott tanácsadás: Minden vállalkozás különböző. Felmérjük, megismerjük és megértjük az egyedi igényeidet. Ennek megfelelően keressük meg számodra a lehető legjobb megoldást.

– Szakértelem: Nem csak beszéljük a szakmát, értjük is! Nagy tapasztalattal rendelkező szakértő csapatunk van, akik készen állnak a hozzánk segítségért forduló vállalkozók/ vállalkozások álmait megvalósítani.

Íme itt egy megerősítés, amit egyik ügyfelünk mondott rólunk: “A Corrigiánál mindenki nagyon barátságos volt, nagyon rugalmasak voltak és akármilyen kérésem volt azt pillanatok alatt megoldották.” https://www.corrigia.hu/rolunk-mondtak/

 

Összegzésképp: A Baross Gábor Hitelprogram nem csupán egy támogatási lehetőség. Ez egy lehetőség a vállalkozásod növekedéséhez, hogy kitörj a megszokott keretekből. És amikor felteszed a kérdést: „De mi a helyzet a részletekkel?”, a válasz egyszerű: Keress meg minket, a Corrigiát, és hagyj magad mögött minden akadályt. Ha esetleg más szolgáltatásunk érdekelne, Kattints ide a kapcsolatfelvételhez  vagy böngéssz honlapunkon a további szolgáltatásokért, és hadd vezessünk a siker felé.